BODROGHALOM KÖZSÉG HIVATALOS HONLAPJA
BODROGHALOM.HU



Térfigyelő kamera elhelyezése válik szükségessé

Eltűntek az ünnepi díszek a Polgármesteri Hivatal előtt feldíszített fenyőfáról. Meg sem érték, hogy felkapcsolják őket karácsonykor.

Bodroghalom lakói több ízben kérelmezték a település vezetésétől, hogy legalább lakóhelyük közterületeit ünnepi díszekkel világítsák ki a téli hónapokban. Az elmúlt években egyre több díszt sikerült beszerezni erre a célra (a nehézségek ellenére).  Alig pár napra, hogy kihelyezésre kerültek a fényfüzérek, valaki ellopta őket, épp december 24-én, amikor a díszek kivilágítására sor került volna.  Itt elsősorban eszmei kárról van szó, mivel a karácsonyi hangulatot, az ünnepi készülődést, a falu lakóinak jóérzését rondították el a tolvajok.

Bodroghalomban nem ez az első eset, amikor a közvagyont megdézsmálják, ezért is szükséges térfigyelő kamera elhelyezése a településen.






Út- és járdafelújítás nyitórendezvénye

November 23-án került sor Bodroghalomban a helyi önkormányzat által elnyert ÉMOP- 3.1.3/B-09-2010-0029 számú pályázat keretében megvalósuló út- és járdafelújítási projekt nyitórendezvényére.
Varga János Lajos polgármester elmondta, hogy az itt élők régi igénye válik valóra ezekkel a beruházásokkal. A rossz, leromlott állapotú és a közlekedés biztonságát veszélyeztető repedt, kátyús burkolatok helyett újat kap a 852 méter hosszú Kossuth utca és a 132 méter hosszú Rózsa utca.
Az e két utcában élők így már európai körülmények között, biztonságosan közlekedhetnek. Bodroghalom legforgalmasabb utcája, a Szabadság utca melletti járda felújítása pedig azért fontos, mert gyalogosan szinte minden közintézmény erről a járdáról közelíthető meg és annak rossz, egyenetlen állapota miatt a lakosság már a forgalmas úttesten közlekedett, ez pedig balesetveszélyt jelentett.  
A fejlesztés eredményeként ezért 1,2 méter szélességben és 1240 méter hosszban új járda épül.
Az utak és a járda felújítása, megerősítése szükségessé vált a biztonságos és zavartalan közlekedés megteremtése, illetve a zaj- és légszennyezés valamint a talajszennyezés csökkentése, elkerülése érdekében.
A kivitelezést végző nyíregyházi Invent-Bau Kft. képviselője és a műszaki ellenőr is a jó minőségű, időtálló és a lakosság számára is megfelelő munkavégzést hangsúlyozta a nyitórendezvényen.
A megvalósuló beruházás összértéke 24.556.175,- Ft, melyhez 95%-os Európai Uniós és állami támogatást nyert el a település önkormányzata.






Út- és járdafelújítás projekt zárórendezvénye

A Bodroghalomban pályázati forrásból és önerőből megvalósult út- és járdafelújítási projekt zárórendezvényére került sor december 15-én. A helyi önkormányzat által elnyert ÉMOP- 3.1.3/B-09-2010-0029 számú pályázat keretében a rossz és a közlekedés biztonságát veszélyeztető repedt, kátyús burkolatok helyett újat kapott a 852 méter hosszú Kossuth utca és a 132 méter hosszú Rózsa utca. Bodroghalom legforgalmasabb utcája, a Szabadság utca melletti járda felújítása is megvalósult 1,2 méter szélességben és 1240 méter hosszban. Ez azért volt fontos, mert gyalogosan szinte minden közintézmény erről a járdáról közelíthető meg és annak rossz, egyenetlen állapota miatt a lakosság már a forgalmas úttesten közlekedett, ez pedig balesetveszélyt jelentett. 
Az utak és a járda felújítása, megerősítése szükségessé vált a biztonságos és zavartalan közlekedés megteremtése, illetve a zaj- és légszennyezés valamint a talajszennyezés csökkentése, elkerülése érdekében.
A kivitelezést végző nyíregyházi Invent-Bau Kft. képviselője és a műszaki ellenőr is a jó minőségű, időtálló és a lakosság számára is megfelelő munkavégzést hangsúlyozta a zárórendezvényen.
A megvalósuló beruházás összértéke 24.556.175,- Ft, melyhez 95%-os Európai Uniós és állami támogatást nyert el a település önkormányzata.

10. Jubileumi Szilveszter-kupa

10 évvel ezelőtt indult útjára a Szilveszter-kupa, mint teremlabdarúgó bajnokság. A Bodroghalmi Sportegyesület vezetésének elhatározásával valamint a mozogni és szórakozni vágyó fiatalok lelkesedésével indult el az egy évtizeddel ezelőtti kezdeményezés. Akkoriban több korosztály képviselte magát: öregfiúk, SE focistái, ifjúsági korcsoport). Mára ez leredukálódott a fiatalokra, de tervünk, hogy a jövőben ismét szélesebb körben rendezzük meg a versengést. Viszont több környékbeli település csatlakozott az elmúlt évek során.
Az idei bajnokságon is kulturáltan és sportszerűen, balesetmentesen zajlottak a mérkőzések. A rendezvény rendkívül sikeresnek bizonyult. A Szilveszter-kupa ez évi győztese átvehette az első helyezésért járó serleget és 10.000 Ft pénzjutalmat.
Egészségben, sikerekben gazdag új évet kívánt a rendezvény résztvevőinek a sportelnök: Kiss János. A sportegyesület a teremtorna után megtartotta év végi értékelését, és a sportnap a  vacsorával egybekötött bankettel zárult.
Eredmények:
I.    hely: "FCPONTJÓ" - BODROGHALOM
II.    hely: KAROS
III.    hely: KENÉZLŐ
További sorrend: Alsóberecki I., ALACOOL, Törtetők, Ellehetetlenítők, Alsóberecki II.
Legjobb kapus: Dankó Norbert
Gólkirályok: Egyed Balázs és Sánta Tibor

A rendezvény főtámogatója: a Községi Önkormányzat Bodroghalom

Látványsportok támogatása

A "Sportegyesület Bodroghalom" Közhasznú Egyesület megkapta az MLSZ határozatát arra vonatkozóan, hogy éljen az új sporttörvény adta lehetőséggel. A sporttörvénnyel összhangban a társasági adótörvény módosítása is megtörtént, mely hatékony és költségkímélő módon teszi lehetővé cégek és vállalkozások számára öt látványsport, köztük a labdarúgás támogatását.
Így 2011-ben Bodroghalom sportegyesülete 1.950.000,- Ft összegben szerzett jogosultságot támogatási igazolás tekintetében.  Az összeget négy környékbeli cég jóvoltából sikerült támogatásként elnyerni. Valamennyi támogató bodroghalmi kötődése, a falu és sport szeretete révén nyújtott segítséget, melyet a sportszervezet nevében megköszönünk. A támogatást eszközbeszerzésre és az utánpótlás-nevelés fejlesztésére kívánjuk felhasználni.
A sportegyesület sikeres pályázatát Kiss János és Kiss Jánosné készítette.

Mikulás party

Az advent időszakában minden évben megrendezi az iskola a Mikulás-partyt.  Az osztályok karácsonyi díszeket készítenek és közösen öltöztetik a fát, melyet idén is Semsey Pista bácsi a falu lakosa ajánlott fel jó szívvel az intézménynek.
Ezt követően került megrendezésre a Mikulás - focikupa.




1 2 3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20 21 22 23 24 25
Hírarchívum: