BODROGHALOM KÖZSÉG HIVATALOS HONLAPJA
BODROGHALOM.HU
Megkezdődött a brikettgyártás
2011. október 09.

Még a fűtési szezon előtt kipróbálásra került majd beindult a biobrikett gyártása a településen. A Cigándi Kistérségi Társulás pályázata révén két bodrogközi település Felsőberecki és Lácacséke mellett Bodroghalom is megkezdhette a költségkímélő, környezetbarát tüzelő gyártását. A brikett előállítása öt fő foglalkoztatását is lehetővé teszi, akik tanfolyam keretében sajátították el az ehhez szükséges ismereteket. 
A brikettgyártó gépek az önkormányzati tulajdonban lévő Szabadság u. 100. szám alatt lettek telepítve, mely ingatlan az elmúlt időszakban fel lett újítva.
A teljes épületfelújítást követően itt kap még helyet a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a körzeti megbízott ügyfélfogadó irodája is itt kerül kialakításra.



Bodroghalom község 2011. évi közbeszerzési terve
Bodroghalom község  közbeszerzési szabályzata
ÉMOP-3.1.3/B-09-2010-0029  "Útfelújítás Bodroghalom településen"
Csomagolt állomány

Bodroghalom utcáinak felújítása

Önkormányzati pályázat útján került felújításra a nyár folyamán a futballpálya melletti út. A Petőfi utca ezen szakasza új aszfaltburkolatot kapott az ott lakók és az arra közlekedők örömére. A Dózsa György utca egy részén szintén megtörtént a felújítás. Ezzel az elmúlt évek belvíz okozta kárai is helyre lettek állítva.
A járda- és útfelújítási munkálatok hamarosan folytatódnak a településen.





10. Duatlon - verseny
2011. október 01.

Gyönyörű, napsütéses reggelre ébredtünk október első napján. A Bodroghalomban népszerű duatlon versenyt idén 10. alkalommal rendeztük meg. Hat korcsoportban nevezhettek a versenyzők az óvodásoktól a nyílt futamig. A futásból és kerékpározásból álló sportágban 42 érem került kiosztásra. A felnőtt korcsoportban idén nagyon szép számmal indultak: szülők tanárok, az alpolgármester úr, de még nagyszülők is és hősiesen teljesítették a könnyűnek nem nevezhető versenytávot. A délelőtt folyamán Tiszaújvárosból érkeztek a rendezvényünkre hazai és világsikereket elért triatlonisták, (Hankó Dávid, Hankó Gábor és Magyarosi Zoltán) akik bekapcsolódtak a bodroghalmi versenybe. A nézők körében hatalmas sikert arattak a sátoraljaújhelyi és sárospataki fiatalok a BMX és TRIÁL kerékpáros bemutatóval. A sportnap tombolasorsolással zárult, a versenyen elindult gyerekek között került kisorsolásra sok-sok ajándék mellett a fődíj, hagyományosan egy kerékpár, melyet Maros Márton nyert meg.
A verseny "A nem formális és informális tanulási formák fejlesztése a Bodrogközben" pályázat keretében valósult meg. A program célja az egészséges életmód népszerűsítése volt.
Megköszönjük mindazok segítségét, akik biztosították és lehetővé tették a verseny megrendezését, lebonyolítását, akik hozzájárultak a duatlon verseny sikerességéhez.
Köszönjük valamennyi támogató segítő szándékát és a felajánlásokat.
Szponzorok: TVK MALI Triatlon Klub Tiszaújváros, Kiss Tamás Tahitótfalu, Bodroghalom Község Önkormányzata, Norpan Sütőipari Kft, CIB Bank, Vöröskereszt, Kispatak 2000 Bt., Melovics Csaba, Simkó Sándor, Kiss János, Zemplén Takarékszövetkezet, Vargáné Korondán Mária, Baráné Varga Enikő, Zelenákné Gabóczi Melinda, Lendvainé Szemán Tímea, Vitányi Violetta, Gulácsi Gergely, Nyírzem 157. sz ABC, Nyírkert, Borsod Copy, Apáczai Kiadó, Belovecz és társa Kft.





Meghívó
Plakát

Tűzoltó verseny Sátoraljaújhelyen
2011. szeptember 28.

Évente két alkalommal rendezik meg Sátoraljaújhelyen a tűzoltó versenyt diákok számára.
A verseny célja: felkelteni a gyerekek figyelmét a tűzmegelőzési ismeretek fontosságára, továbbá a tűzoltó szakma megszerettetése, megismertetése. A résztvevő csapatoknak elméleti, gyakorlati, ügyességi feladatokat (szerelés, tömlőgurítás, vizes váltó, kötélszedés, 400 m-es váltóverseny) kellett végrehajtaniuk. A bodroghalmi csapat nyolc diákja nagy lelkesedéssel vett részt a versenyen.



Szebb környezetben
2011. szeptember 01.

A Molnár Mózes ÁMK iskolájának egyik földszinti tantermében új padlóburkolat került leragasztásra. A SZIMBA oktatási intézményeknek szóló pályázatnak köszönhetően egy tanterembe új linóleumot tudott vásárolni az iskola 100.000 Ft összegben, így a 6. osztály tanulói nemcsak szebb környezetben kezdhették meg a tanévet, de a mindennapjaik is biztonságosabbak lettek az osztályteremben.
A pályázatot Kiss Jánosné pedagógus készítette. A pályázaton azon intézményeket támogatták, akik tevékenységük során igyekeznek intézkedéseket tenni az intézményben vagy annak területén a balesetek megelőzésére, elkerülésére.


Becsengettek
2011. szeptember 01.

A tanévnyitó ünnepséggel kezdetét vette a 2011/2012-es tanév. Szeptember elsején ismét benépesült az iskola. Elsőként a kisiskolások műsort adtak, majd az intézmény igazgatónője köszöntötte a tanulókat, a szülőket és a kollégákat. Külön köszöntötte az elsős tanulókat, a BOGYESZ (Bodroghalmi Gyermekszervezet) pedig kis tanszercsomagot ajándékozott számukra. Az intézményvezető mindenkinek jó munkát kívánt az új tanévre. 
A Molnár Mózes ÁMK általános iskolájában 193 gyermek ült be ismét az iskolapadba.

Hírarchívum:
1 2 3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20 21 22 23 24 25