Bodroghalom.hu - Bodroghalom Község Hivatalos Honlapja

Ismerjük meg szülőföldünket!

Bodroghalom története

Eredeti neve Luka volt. Nevét az egyik legrégibb nemzetségnévtől - Luka - nyerhette. Ebből, az 1190-1350 között virágzó nemzetségből származott a községet birtokló Lukay család is. Ez a körülmény lehetetlenné teszi, hogy a valószínűség köntösében megjelenő azon magyarázatot fogadjuk el, amely abból indul ki, hogy a Luka szó szlovákul rétet jelent. A község 1927-ben régi nevét elhagyta, és nevét Bodroghalomra változtatta. Egyébkén t a Luka szó a Lukács szó rövidebb alakja. Hasonló névrövidítés többször is előfordul (Péter - Pete, Peti; Domokos - Doma, Damak stb.).

A község birtoktörténete elég egyszerű, mert a vizektől elzárt, főleg pákászattal és állattenyésztéssel, de földműveléssel alig foglalkozó falu nem tartozott a legjövedelmezőbb birtokok közé Az Eredeti Lukay-családtól, amely talán az első szállás jogán bírta a Bocskaiakra szállt. A Bocskaiak hűtlensége után a Vécsey család tulajdona lett és az övéké lett egészen 1945-ig.

1572-ben 8 és fél portája volt. A szabad hajdúk és törökök pusztításait szépen mutatja, hogy 1603-ban 14 háza, 1605-ben 12 jobbágy, de 1609-ben már csak egy adózó portája volt. A különben is pusztuló lakosságot 1635-ben a pestis teljesen kipusztította. Ezekből a zavaros időkből származik Var János mondája és a Var János-tó elnevezése. Var János csónakján szállította át a törököt és egyenként vízbe fojtotta őket.

A község újra való benépesítése lassan ment. 1696-ban Révész János bíróságában Kapus Ferenc, Bodó János és Karászi János nevét találjuk feljegyezve. A lakosság lassan szaporodott, többen a Rákóczi-féle szabadságharc után el is vándoroltak (a Nagykunságban van Luka családnév). 1720-ban Kovay Jankó bíróságában a következők a lakosok: Rácz Pál, Kapros András, Fekete György, Kovács András, Nagy Imre, Rácz János, Rad István.

A község, különösen áradáskor úgy körül volt véve vízzel, hogy Bereckiig lehetett csónakkal közlekedni. Tavaiban olyan lápok voltak, hogy 100 marhát is elbírtak. Nagy kiterjedésű gyékényeseiben még Géresről is jártak gyékényt szedni. A határt a Zsaró-féle nagy erdők vették körül. Szántók csak a kiemelkedő helyek magasabb részein voltak: Kis - és Nagybármos, Kis - és Nagyvéghomok, Rókalyuk, Szilvás, Petetető.

Ez a kép változott meg a Bodrog és a Tisza szabályozása nyomán. Eltűnt a lápvilág, a mocsarak helyén termőterület keletkezett. Eltűnt a régi pákászvilág, az állattenyésztés is háttérbe szorult, előtérbe került a földművelés. 1851-ben a lecsapolás előtt, amikor 324 lakosa volt a községnek, csak 312 hold volt a szántó. A lecsapolás által nyert földterület azonban nem a lakosság, hanem a Vécsey család tulajdonába ment. A lecsapolás előtti szűk területre korlátozódott továbbra is a község lakosságának birtoka. Érthető, hogy apró földjein nem tudott lépést tartani az egyre fejlődő és mindinkább több terméshozamot kívánó földműveléssel. Más munkaalkalom nem volt, egyetlen üzeme, a Vásárhelyi Nagy Sándor által 1891-ben létesített malom, ilyen szempontból nem jelentett semmit. 1888-89-ben megkezdődött a kivándorlás. A kivándorlás Bodroghalmon 1897-ben érte el tetőfokát. Hivatalos adatok szerint 85 fő vándorolt ki, a valóságban azonban több, mert a hivatalos statisztika nem veszi kivándoroltnak azokat, akik nem közvetlenül Bodroghalomból hagyták el az országot, hanem előbb máshová költöztek munkát keresni, és aztán csak onnan vándoroltak ki. Bodroghalom szegény, lápi jobbágy község volt. Házai nádból, paticsból készültek. A közlekedésből teljesen kirekedt. Gyakran pusztított tűz, kolera. 1921-ben a malom is leégett. Egyhangú életét nem kavarták föl nagy események.